A parton feküdtél, a nap finoman melegítette a bőrödet, a hullámok hangja egyenletesen szólt a háttérben. A tested már átmelegedett, félig lehunyt szemmel élvezted a csendet.

Közben Marci a vízben volt. Amikor kijött, lassan átsétált a homokon feléd. Már messziről látszott rajta, hogy valami nincs rendben.

A vállai vörösek voltak. A háta még rosszabb. A tipikus „túl sok nap, túl kevés ész” helyzet.

Megállt melletted, egy pillanatra árnyékot vetett rád, majd leült a törölköződ szélére.

Ránéztél rendesen, és azonnal észrevetted a leégést.

„Miért nem kented be magad? Vagy ötször mondtam.”

Marci rád nézett. Nem védekezően inkább úgy, mintha tudná, hogy igazad van, csak már késő.

„Nem tudom… egyszerűen nem akartam vele foglalkozni.”

Enyhén megvonta a vállát, majd rögtön megbánta, ahogy a leégett bőre alatt megfeszültek az izmok. Halkan felszisszent, de próbálta elrejteni, kissé elfordult, mintha nem lenne nagy dolog.

Rendesen leült melléd, a könyökét a térdére támasztotta, és lassan kifújta a levegőt. A bőre forró volt, szinte sugározta a hőt. Látszott rajta az a keverék egy kicsit fáj, egy kicsit kellemetlen, de nem akarja teljesen beismerni.

Oldalról rád pillantott, egy rövid pillanatra.